Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A miniszterelnök-helyettes a levélben pontról pontra részletesen kifejtette jogi érveit az alaptörvény-módosítás tartalma mellett, és jelezte, hogy az ET-főtitkár rendelkezésére áll az esetleges további kérdések tisztázása érdekében.
Thorbjørn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának küldött válaszlevélben fejtette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a magyar kormány álláspontját a javasolt alaptörvény-módosítással, illetve Jagland arra vonatkozó kifogásaival kapcsolatban.
A csütörtöki keltezésű válaszlevélben – amelyet a tárca az MTI rendelkezésére bocsátott – Navracsics emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberi döntésében nem tartalmi vizsgálat nyomán semmisítette meg az alaptörvényhez kapcsolódó, úgynevezett átmeneti rendelkezések egy részét, hanem mert azt állapította meg, hogy ezek a rendelkezések nem átmeneti jellegűek. Ennek nyomán most az alaptörvény-módosítási javaslatok e rendelkezéseknek az alaptörvénybe való beemelését célozzák.
A magyar miniszterelnök-helyettes a levélben pontról pontra részletesen kifejtette jogi érveit a módosítási javaslatok tartalma mellett, és jelezte, hogy az ET-főtitkár rendelkezésére áll az esetleges további kérdések tisztázása érdekében.